Íme az ujpestfutsal.hu közleménye: Bár az NB II-es nevezés határideje augusztus 26., péntek 12 óra, a mai állapotok szerint az Újpest Futsal Club nem adja be jelentkezését az idei szezonra. Az okok egyrészről a pénzhiányra, másrészről az MLSZ futsal programjának hiányára vezethetők vissza. Ezeket mérlegelve az Újpest Futsal Club vezetése úgy döntött, hogy nem indul a 2011-2012-es futsal bajnokságban.
Több szurkolónk is érdeklődött már a hogyan továbbról, és mivel a bajnokság befejezése óta még nem szólalt meg klubelnökünk, Borsche Gábor, így most szót kért, hogy elmondhassa mi vezetett a jelen helyzetig, és hogy milyen jövő áll az egyesület előtt. Az interjúban szó esik az MLSZ felé fennálló tartozásról is, melynek eltüntetésében szurkolóink is tevékeny részt vállaltak.
Nehéz értékelni a hátunk mögött hagyott futsal-idényt, hisz balszerencsés körülmények között kiesett csapatunk az NB I-ből. Ám az együttes házi-gólkirálya, Zoufal Nándor összeszedte gondolatait az első élvonalbeli szezonnal kapcsolatban. Múlt, jelen és jövő, ahogyan azt az a játékos látja, aki a kezdetektől a csapat tagja, és szíve legmélyéig igazi lila. Íme!
Komoly bajba került futsal-csapatunk, amely jövője nagy veszélybe került, miután búcsúzott az élvonaltól. A klubvezetés a Facebook-on összefogásra buzdítja a szimpatizánsokat. Kérik azokat, akik megtehetik, hogy kisebb nagyobb összeggel segítség az együttest, hogy a jövő évi indulást ne fenyegesse veszély. A biztos NB II-es induláshoz összesen 600.000 forintra lenne szükség.
Bő egy évvel ezelőtt történt: Fülep Norbert néhány másodperccel a találkozó lefújása előtt betalált a Gödöllő kapujába, ezzel pedig az Újpest Futsal Club bejutott az NB II rájátszásába. Ha nincs ez a gól, most nem beszélünk NB I-ről! De a gól megszületett, és a csapat előbb legyűrte at ELTÉ-t, majd kiütötte a Balatonfüredet, és ünnepelhette a feljutást.
Megtörtént az, amire még csak gondolni sem mertünk, a Csömör nyerni tudott csütörtökön este a Rozsnyai úton, és ezzel búcsúztatta futsal-csapatunkat az élvonaltól. A vendégek 0-0-s első félidő után magabiztosan nyertek 4-1-re, a második játékrészben mutatottak alapján megérdemelten. A szurkolók mindvégig fantasztikus hangulatot teremtettek, és a csapat mellett álltak.
Aki kikap kiesik, aki nyer esélyt kap! Nincs más út, csak a GYŐZELEM! Aki tud, jöjjön és segítsen! Futsalosaink megérdemlik a szeretetet, és a sikert! Jön az alsóházi rájátszás ötödik meccse a Rubeola ellen, le kell győznünk őket! Kezdés csütörtök este 21 órakor az Angyalföldi Sportközpontban. Cselekednünk kell! A pályán és a lelátón egyaránt! Aki hisz az Újpest-családban, annak ott a helye!
Futsal csapatunk 5-4-es vereséget szenvedett Csömörön hétfő este, ezzel a Rubeola egalizálta a három győzelemig tartó párharc állását. A fordulatokban gazdag és rendkívüli izgalmakat hozó összecsapáson a 38. percben Takó Csaba kisbüntetője döntött, a mieinknél Zoufal kétszer, Poncok, valamin Smiri tudott eredményes lenni. A párharc ötödik felvonására csütörtökön kerül sor 21 órai kezdettel Angyalföldön.
A Rubeola elleni párharc negyedik felvonását ma este 20:30-kor Csömörön rendezik, a három győzelemig tartó csata állása 2-1 a javunkra, tehát egy mai idegenbeli sikerrel meg is nyerhetjük a párviadalt.
Ami az alapszakaszban sokszor a vesztünket okozta, az most a javunkra vált: három másodperccel a lefújás előtt sikerült megszerezni a győztes gólt, így 3-2-es sikert aratott futsal-csapatunk a Csömör elleni rájátszás párbajának harmadik mérkőzésén, ezzel fordítottunk és immár 2-1 a párharc állása a javunkra - tudósított az ujpestfutsal.hu. Folytatás egy hét múlva Csömörön.
A Futsal NB I rájátszásában az Újpest-Csömör párharc harmadik találkozóját rendezik ma este 21 órától a Láng sportcsarnokban. A három győzelemig tartó párharc állása eddig 1-1, két teljesen ellentétes mérkőzést produkáltak a csapatok, ma talán eldőlhet, valójában melyik is a jobb együttes. Aki győz, nagy lépést tesz a bentmaradás felé.
Futsal csapatunk az NB I rájátszásában a kiesés elkerüléséért folytat küzdelmet. Ellenfelünk az alapszakasz utolsó helyén végző Rubeola FC Csömör, mely 2-0-ra nyerte meg az első meccset hétfőn a Láng csarnokban. A második összecsapásra ma este került sor Csömörön, ahol kiütéses, 10-2-es győzelmet arattunk, ezzel a három győzelemig tartó párharc állása 1-1, hétfőn ismét hazai pályán találkozunk.
Tovább folytatódik a bennmaradásért a harc! Hétfőn este Csömörre látogat együttesünk, ahol 20:30-as kezdettel lép pályára a Rubeola ellen. Az első mérkőzésen a sárga-feketék 2-0-s sikert arattak a Rozsnyai utcában, így a három győzelemig tartó párharc állása 1-0 a javukra. A mérkőzésen várhatóan több játékos is Jávor István rendelkezésére állhat majd, akik az első mérkőzést még kihagyták.
Futsal-csapatunk a 9-12. helyekért, azaz a kiesés elkerüléséért küzd az NB I rájátszásában, ellenfelünk az alapszakasz utolsó helyén végző Rubeola FC Csömör. A három győzelemig tartó párharc első meccsét hazai pályán 2-0-ra elveszítettük, a kapufa négy alkalommal is megakadályozta, hogy betaláljunk - tudtuk meg az ujpestfutsal.hu tudósításából.
Futsal csapatunk az alsóházi rájátszásba került, amelynek első fordulójában a bajnokság utolsó helyét elfoglaló Rubeola FC Csömör lesz az ellenfél.. A párharc - amely három győztes mérkőzésig tart - eldönti, hogy melyik csapat búcsúzik azonnal az első osztálytól, és melyiknek lesz lehetősége osztályozón kiharcolni az élvonalbeli tagságot. Az első összecsapásra csütörtökön 9 órakor került sor az Angyalföldi Sportcsarnokban.
Friss hozzászólások