B csapat

Nyíregyháza - Újpest FC B 2-3

Az NBII 28. fordulójában a hetedik helyezett Nyíregyháza otthonában lépett pályára a B csapat. Az eltiltását töltő Rajczi Péter már az ötödik percben betalált, megszerezve ezzel a vezetést csapatunknak. Huszonöt percet kellett várni a következő Rajczi-gólig, melyre pillanatokon belül jött a válasz, így az eredmény 1-2-re módosult.

NBII: Újpest FC B-Békéscsaba 0-1

A másodosztályú bajnokság huszonhetedik fordulójában az Újpest FC B a bajnoki címért még versenyben levő Békéscsabát fogadta. A vendégek már a 19. percben megszerezték a vezetést, mégpedig Markovic öngólja révén. A második félidő 59. percében az ellenfél egyik védője, Balogh kapott piros lapot, így esélyünk nyílt arra, hogy kicsit felpörgessük a játékot és egyenlítsünk.

NBII: Orosháza-Újpest FC B 2-1

Az NBII 26. fordulójában B csapatunk Orosházán lépett pályára hatszáz néző előtt. A mérkőzésen sérülés miatt nem szerepelhetett Electo Wilson és Tóth Bálint, valamint az elmúlt héten visszatért Vermes Krisztián is kihagyta a találkozót kisebb lábfájdalom miatt. Kerepeczki révén a hazaiak a 33. percben vezetéshez jutottak, ezt követően is sok veszélyes helyzetet alakítottak ki és csak a szerencsének, valamint Banai bravúrjainak köszönhető, hogy az első játékrészben nem alakult ki nagyobb különbség.

A Kapitány visszatért!

Véber György annak idején a Pápa kispadján aratott sima 3-0-s sikert a Megyeri úton, ezúttal az NBII-ben, a Mezőkövesd kispadján ismételte meg ezt az eredményt egykori legendánk. A Zsóry 0-0-s félidőt követően a 69. percben Bogdány góljával szerzett vezetést, majd a 89. minutumban Lipusz, a 93.-ban Ignácz vette be Horváth Tamás kapuját. De a meccs nem ezért marad emlékezetes...

DVSC-DEAC-Újpest FC B 0-2

Az NB II Keleti csoportjának 24. fordulójában Szlezák Zoltán együttese a Debrecen második csapatához látogatott, ahol 2-0-ás győzelmet aratott. Góljainkat Magos Mátyás és Kovács Dániel (fotónkon) szerezték. B csapatunk így a nyolcadik helyen áll a tabellán.

Újpest FC B - Egri FC 0-2

Újpest FC B az NB II 23. fordulójában Egri FC-t látta vendégül a Szusza Ferenc Stadionban, és kettő nullás vereséget szenvedett. B csapatunk így a második vereségét  jegyezte a tavasszal Szlezák Zoltán csapata már 25. percben hátrányba került Dvorschák Gábor öngóljával. A második félidő 69. percében Dusan Pavlov álította be a két gólos különbséget ami a lefújásig már nem változott.

Vecsés-Újpest FC B 2-3

Az NB II 22. játéknapján a Keleti csoport utolsó helyén álló Vecséshez látogatott B csapatunk, amely gól nélküli első félidőt követően Balogh Balázs, Kovács Dániel (fotónkon) és Zamostny Balázs találataival 3-2-es győzelmet aratott, s ezzel a 8. helyre lépett fel a tabellán.

Újpest FC B-Cegléd 0-3

Elvesztette tavaszi veretlenségét B csapatunk. Szlezák Zoltán együttese ma délután az NB II Keleti csoportjának harmadik helyén álló, a feljutásra is esélyes Ceglédet látta vendégül a Szusza Ferenc Stadionban, ahol a vendégek 3-0-ás sikert arattak. Csapatunk Nagy János kiállítása miatt 34 percig emberhátrányban futballozott.

Bp. Honvéd MFA-Újpest FC B 1-1

Megszakadt B csapatunk nagy tavaszi sorozata, nem sikerült ugyanis legyőzni a Bp, Honvéd második csapatát az NB II Keleti csoportjának 20. fordulójában. Szlezák Zoltán együttese az 58. percben hátrányba került, melyet a 82. minutumban Magos Mátyás (fotónkon) révén sikerült egalizálni.

Újpest FC B-Kazincbarcika 3-2

Négyből négy! Tovább folytatja kiváló tavaszi szereplését B csapatunk, amely negyedik idei bajnokiját is megnyerte. A Kazincbarcika elleni ma délutáni összecsapáson Nikon és Zamostny (fotónkon) góljaival az első félidőben kétgólos előnyre tettünk szert, a második játékrészben ugyan a vendégek találtak be kétszer, ám Horváth Richárd találata így is 3-2-es győzelmet ért Szlezák Zoltán tanítványainak, akik már a felsőházba ugrottak az NB II Keleti csoportjának tabelláján.

Szeged-Újpest FC B 2-3

Háromból három! Harmadik tavaszi bajnokiját is megnyerte B csapatunk. Az ellenfél ezúttal a Szeged csapata volt, amely már a 7. percben vezetéshez jutott, ám öt minutummal később Bognár István egyenlített, mégis előnyben mehetett szünetre az ellenfél. A fordulást követően azonban Darko Markovics (fotónkon) duplájával sikerült fordítanunk. Szlezák Zoltán együttese már a 9. az NB II Keleti csoportjának tabelláján.

Újpest FC B-REAC 3-1

A tavaszi nyitófordulóból elhalasztott REAC elleni mérkőzést ma délután pótolták be a Szusza Ferenc Stadionban. Az első keretből Pollák, Tajthy, Nikon, Magos, Balogh B. és Lázár is kezdőként lépett pályára Szlezák Zoltán együttesében, amely magabiztosan, 3-1-re győzte le az NB II Keleti csoportjában hatodik helyezett rákospalotaiakat. Góljainkat Lázár, Balogh B. és Nikon szerezték. B csapatunk tehát második tavaszi bajnokijáról is három ponttal távozott, s a 12. helyre jött fel a tabellán.

Listavezetőt vert a B csapat!

Mivel az elmúlt héten elhalasztották B csapatunk REAC elleni mérkőzését, így Szlezák Zoltán együttesének is tegnap kezdődött a tavaszi szezon. Méghozzá nem is akárhogyan, ugyanis Magos Mátyás (fotónkon) 81. percben lőtt góljának köszönhetően 1-0-ra vertük idegenben az NB II Keleti csoportjának élén álló, így a feljutásra toronymagasan esélyes Szolnok otthonában.

Kész az NBII-es menetrend!

Az MLSZ versenybizottsága elkészítette a Ness Hungary NB II tavaszi szezonjában sorra kerülő bajnoki mérkőzések időrendjét. A 16. forduló mindkét csoportban február 25-én kezdődik, az utolsó, 30. fordulót pedig június 2-án rendezik. A mieink a REAC ellen kezdik meg a második kört február 26-án, 14:00 órától, hazai pályán.

NBII: Négy hármas siker az év meccse!

Az NB II Keleti-csoportjának 14. helyén áll az Újpest FC B és ezzel egyelőre a vártnál jóval gyengébben muzsikál az NB II Keleti-csoportjában szereplő együttes. Szlezák Zoltán csapata tavaly ilyenkor még a tabella nyolcadik helyén várhatta a tavaszi folytatást, most viszont csak a tizennegyedik a sorozatban. Az együttes őszét az nb2.hu foglalta össze.

Oldalak

Feliratkozás RSS - B csapat csatornára