Átigazolások

Takács Zoltán: "Benn tartjuk a Vasast!"

A második csapattal készült az elmúlt hetekben Takács Zoltán, az Újpest ballábas védője. A futballista nem ment el az együttessel edzőtáborozni Telkibe és vasárnap sem száll fel a lila-fehéreket Törökországba szállító repülőgépre. A tavaszt viszont vélhetően nem a Megyeri úti második együttesnél tölti, nem szerepel majd az NB II-ben, hanem egy kerülettel odébb áll, a Vasas játékosa lesz. Hacsak... 

Siófok: Még nem biztos Egerszegi szerződtetése

A Nemzeti Sport információi szerint még koránt sem biztos, hogy Egerszegi Tamás tavasszal Siófokon futballozzon. A középpályásnak még nincs aláírt kölcsönszerződése a Balaton-partiaknál, ahol csütörtökön már pályára is lépett, az FC Ajka elleni felkészülési mérkőzésen bő 60 percet kapott. A hírt a bfc-siofok.hu is megerősítette.

"Uborkaszezon": Hét mesterlövészt is nekünk adnának el a lapok

Ilyen ez az uborkaszezon, túl a féltávon majd’ tucatnyi játékossal boronálták össze csapatunkat a különböző sportoldalak. Sidibe, Elek vagy épp Nagy Dániel kapcsán már tudjuk, a hírek és a víziók nem válhatnak valóra, de még így is jópár név szerepel(het) a kalapban. A HajráLilák.hu most összeszedte a január 1-jei piacnyitás óta történt játékosmozgásokat és pletykákat, hogy kicsit tisztábban láthassunk a kavalkádban.

Egerszegi Tamás: Fél év Siófokon!

Fél évre, kölcsönbe Siófokra igazol középpályásunk, Egerszegi Tamás, aki így tavasszal a kiesés elől menekülő Balaton-partiak szolgálatában áll majd. A 21 éves játékos 2009-ben kapott profi szerződést a Megyeri úton, mindeddig 32 NB1-es bajnokin lépett pályára, első és ez idáig egyetlen gólját a DVSC ellen lőtte csapatunk színeiben.

Takács Zoltán "megfelelő ajánlat esetén távozhat"

Bő két hete, együttesünk telki edzőtábora előtt robbant a bomba, a szakmai stáb „ideiglenesen” a B csapathoz irányította Takács Zoltánt. A helyzet azóta sem változott sokat, a bekk hiába szerzett két felkészülési meccsen is gólt az NBII-es keret tagjaként, nem sikerült visszaszereznie helyét Zoran Szpisljak csapatában, így lapinformációk szerint egyre valószínűbb távozása.

Zoran Szpisljak: "Keresünk még játékosokat"

A hazai átigazolási piac február 21-ig még nyitva, így könnyen változhat csapatunk kerete a Baja elleni MK-meccsig, ami egyben a tavaszi szezon első tétmeccse is lesz. Ezt megerősítendő, a Vasas elleni felkészülési mérkőzést követően Zoran Szpisljak újságírói kérdésre elárulta, keres még játékosokat, akikkel tovább erősíthetné keretét.

Balajti Ádám távozhat Újpestről

A pepsifoci.hu információi szerint jelen állás szerint akár vissza is térhet Debrecenbe Balajti Ádám. A futballistára hosszabb távon is szívesen számított volna az őt egyelőre kölcsönben foglalkoztató Újpest, mivel azonban a klubok egyelőre nem tudtak dűlőre jutni, a labdarúgó visszakerülhet a Lokihoz, amely a játékjogával rendelkezik.

Liptákot vitte volna a Diósgyőr

Dudás Hunor, a Diósgyőr ügyvezetője az Észak-Magyarországnak elmondta, három magyar válogatottat - köztük csapatunk 27 esztendős hátvédjét, Lipták Zoltánt - szerette volna szerződtetni a miskolci klub, ám még csak tárgyalásokig sem jutottak el.

Átigazolási dzsembori

Alaposan belehúztunk az átigazolási időszak kezdetén Fodor, Jevtics és Proesmans szerződésével, ám azóta elcsendesedtek a friss szerzeményekről szóló pletykák. Pedig hajjaj hány és hány nevet bedobtak a kalapba, eladtak, szerződtettek, vagy inkább csak vizionáltak Újpestre. A nemzetközi átigazolási időszak 1-jén lejár, azonban itthon február 21-ig még lesz időnk nézelődni, a hazai piac ugyanis csak akkor zárul.

Rasztovits Dávid ismét Újpesten próbálkozik

A B csapatnál két játékos vesz részt próbajátékon: a kapus, Floszmann Tamás, valamint a támadóként és középpályásként bevethető Rasztovits Dávid, aki pontosan egy évvel ezelőtt szintén próbajátékon vett részt Újpesten, akkor fél éves amatőr szerződést kapott, a nyáron azonban távozott, nem tartott rá igényt a szakmai stáb. A 21 esztendős játékos viszont nem szakadt el teljesen a Megyeri úttól, hiszen míg az elmúlt fél évben az NB II-es Sopron játékosa volt, klubunk hazai mérkőzésein rendre a lelátón foglalt helyet. Rasztovits nemrég háromszor is próbajátékon vett részt Angliában, a visszajelzések pozitívak voltak, ám szerződést mégsem kapott, így most ismét a Megyeri úton próbálkozhat.

Zoran Szpisljak: "Takácsnak javítania kell!"

Hétfőn robbant a bomba, Takács Zoltán kimaradt telki edzőtáborába induló csapatunkból. A 28 éves bekk itthon hagyása rögtön kérdések hosszú sorát vetette fel, amelyekre nem csak a szurkolók igyekeztek válaszokat találni. Morális, hozzáállásbeli hiányosságok, gyenge teszteredmények – lapinformációk szerint ezek lehettek a védő kimaradásának okai.

Kokkót nem szerződtetjük, kapust tesztelünk, Takács nem utazott Telkibe

Nem lesz az Újpest FC labdarúgója az elmúlt héten próbajátékon résztvevő finn csatár, Aleksandr Kokko, ugyanis Zoran Szpisljak szerint nem jelentene egyértelmű erősítést csapatunk számára. A 27 fős keret ma délelőtt elutazott a telki edzőtáborba, köztük a 22 esztendős kapus, Heinrich Márk, aki tesztelésre érkezett - írja az ujpestfc.hu. Vermes Krisztián, Rubus Tamás és Dvorschák Gábor nem utazott el, ők a Megyeri úton végeznek speciális edzéseket a héten, Üveges Szabolcs pedig sérült. Ami érdekesebb, és kérdést vet fel, hogy Takács Zoltán és Zamostny Balázs a szakmai stáb döntése értelmében szintén nem tartott a kerettel. 

Széki mellett további öt játékos távozik a B csapattól

Amint arról tegnap beszámoltunk, Széki Attila máshol folytatja pályafutását. Rajta kívül további öt játékos, Dencz Dávid, Petrezselyem Tamás, Kocsis Dávid, Erős Dávid és Horváth Krisztián is távozhat, amennyiben találnak maguknak új csapatot - mondta el Zoran Szpisljak klubunk hivatalos honlapjának.

Széki Attila távozik Újpestről!

Nem tart igényt a jövőben csapatunk Széki Attilára, a 22 éves támadó így távozik a Megyeri útról és vélhetően egy alacsonyabb ligás együttesben folytatja pályafutását. Széki mindösszesen 17 éves volt, amikor bemutatkozott csapatunk színeiben, az élvonalban. Az MTK elleni találkozót további öt fellépés követte a legmagasabb osztályban, míg többnyire az Újpest FC ’B’-ben kapott szerepet.

Szerződésbontás Ferne Snoyllal

Klubunk a mai napon futballszakmai okok miatt, közös megegyezéssel szerződést bontott Ferne Snoyllal - áll az ujpestfc.hu közleményében. A 26 esztendős holland balhátvéd októberben érkezett a Megyeri útra, s kétszer lépett pályára az NB I-ben.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Átigazolások csatornára