Szabó Bence az NBI-ben szeretne bizonyítani!

Szabó Bence 17 évesen mutatkozott be csapatunk színeiben az NBI-ben, azóta megjárta Wolverhamptont, és szerepelt egy fél szezont Pécsett is, amikor még a másodosztályban vitézkedtek a Mecsekalján. A 2011-es szezont ismét az első csapatnál kezdhette meg, ám hiába nyilatkozott róla pozitívan Zoran Szpisljak az NBI-ben nem, csupán Magyar Kupa- és Ligakupa-meccseken jutott szóhoz. A télen felmerült esetleges távozása is, a Tatabánya és a Siófok érdeklődéséről lehetett hallani.

22 éves támadónk, aki az Év Játékosa választás 7. helyén zárt a HajráLilák.hu-nak adott interjút!

– Finoman szólva sem zárt jó őszt a két csapat, mi kell ahhoz, hogy jobb lehessen a tavasz?
– Mindenféleképpen egy jó alapozásra lesz szükségünk, és pár igazolás is elférne még mind a két kerethez. Ha ez meg lesz, akkor azt hiszem tavasszal a klub híréhez méltóan szerepelhetünk majd.

– A saját szezonoddal mennyire voltál elégedett? Aligha sültek el a dolgok úgy, ahogyan azt nyáron remélted…
– Sajnos tényleg nem. Az elején meccshiánnyal küzdöttem, hisz az NBI-ben a kispadon ültem, viszont a kupameccseket leszámítva nem nagyon álltam be. A többiek már a hatodik-hetedik meccsüknél jártak a szezonban, amikor én először pályára léptem az NBII-ben. Ebből jött egy kis lemaradás, de ezt szerencsére sikerült hamar ledolgoznom. Az első két hónap azt hiszem egészen jól is sikerült, utána viszont egyáltalán nem úgy sikerült az ősz vége, ahogyan én azt szerettem volna.

– Az idény közepén érkezett az új belga tulaj, Roderick Duchatelet. Az azóta eltelt időszakban milyen változásokat tapasztaltál?
– Az mindenképpen komoly lépés, hogy a klub végre rendezte az adósságait, nem csak a játékosok, hanem a beszállítók, vagy épp a stadion-kezelő felé is. Ez a munkamorálra is jó hatással volt, természetesen nagyon örülünk annak, hogy végre nyugodtan készülhetünk és biztos az anyagi háttér. Mind bízunk abban, hogy hosszútávra tervez a tulajdonos, és ez nem csak egy lufi lesz majd, ami később kidurran aztán…

– A klub jövője jelen állás szerint biztosnak tűnik, no de mi a helyzet a tiéddel?
– Lassan 15 éve játszom Újpesten. Ezer szállal kötődöm a klubhoz, semmi mást sem szeretnék jobban, mint ha itt lehetnék meghatározó, NBI-es szintű játékos. Sajnos az utóbbi években nem jött ki úgy a lépés, ahogyan azt szerettem volna, de nem adom fel. Bizonyítani és játszani akarok. Ugyanakkor a karrierem érdekében szívesen kipróbálnám magam más csapatokban is. Ha máshol bizonyítani tudok, talán itt is jobb esélyem lesz a csapatba kerülni.  

– A közelmúltban több hír is felmerült veled kapcsolatban. Az egyik ilyen az élvonalbeli Siófok érdeklődése. Mi a helyzet ezzel?
– Pletyka szinten én is találkoztam a dologgal. Konkrét megkeresés Siófokról még nem érkezett, de egy percig sem csináltam abból titkot, hogy ha valóban érdeklődnének, engem is érdekelne az ajánlat. Szeretnék az NBI-ben bizonyítani, és erre most Újpesten viszonylag kicsi az esélyem. Persze ha mennék, akkor csak kölcsönről lehet szó. Végleg nem akarom elhagyni az Újpestet.

– Na és az NBII-es Tatabánya?
– A másodosztályból több klub is bejelentkezett állítólag, de nem látom sok értelmét annak, hogy a bajnokságon belül váltsak klubot. Ha nem tudok az NBI-be igazolni, akkor inkább maradok a Megyeri úton. Sok értelme nincs egy másik NBII-es csapatban tölteni a tavaszt, akkor már jobb a megszokott közeg.

fotó: Kovács Bence, HajráLilák.hu