Futsal: "Mindenképpen elindulunk az NB II-ben"
Több szurkolónk is érdeklődött már a hogyan továbbról, és mivel a bajnokság befejezése óta még nem szólalt meg klubelnökünk, Borsche Gábor, így most szót kért, hogy elmondhassa mi vezetett a jelen helyzetig, és hogy milyen jövő áll az egyesület előtt. Az interjúban szó esik az MLSZ felé fennálló tartozásról is, melynek eltüntetésében szurkolóink is tevékeny részt vállaltak.
- Elnök úr, hogyan élte meg a kiesést?
- Nem ez volt életem legszebb emléke...
- Hogyan értékeli az elmúlt bajnoki szereplést?
-Voltak szép pillanatok, jó meccsek, sok izgalom, de miután kiestünk, így igen csalódott vagyok.
- Megérdemelte a csapat a kiesést?
- Jó és nehéz kérdés. Ha azt nézem, hogy a Rubeolát négyszer vertük a 7 meccsből, ezeken a gólkülönbségünk 29-21 volt, az alapszakaszban 10 ponttal gyűjtöttünk többet mint ők, a kupából is mi búcsúztattuk őket, akkor talán nem. De nem ez számított és ezt tudtuk előre, hisz így született meg a versenykiírás. Tehát a válasz mégis igen. Más a helyzet, ha azt nézem, hogy miként kerültünk egyáltalán az alsóágra. Egész szezonban nem voltunk a közelében egy pillanatra sem, de valahogy ott találtuk magunkat. Hogy hogyan, arról inkább ne kérdezzen, egyszer majd talán megírom... Egész más pszichikai alapokról indult a két csapat, hisz a Csömör már hetek óta a rájátszásra készült, mi pedig egy nagyon csalódott állapotban kerültünk oda. Maga volt a csoda, hogy nyertünk két meccset.
- Reális esély volt a továbbjutásra, hisz vezettek 2-1-re...
- Megpróbáltunk mindent hogy felrázzuk a társaságot, hogy csak a következő meccsre figyeljenek, és sikerült is kicsit kibillenteni őket az apátiából. Három mérkőzés után vezettünk 2-1-re, de ez még nagyon csúszós és vékony jég volt számunkra. A negyedik meccsen 4-4-nél, 1 percen belül voltunk, amikor mindkét csapatnak 5-5 faultja volt. Fülep Norbi és Smiri Norbi agyusztálták egymást, a Rubeola javára ítélték meg a faultot. Szerintem ez volt a fordulópont. Ha ott mi kapunk szabadot és belőjük, vége a párharcnak. Ők belőtték, győztek, így elfogyott az a kis levegő, amit kaptunk a két győzelemmel...
- Van egy olyan ok, melynek súlya jelentősebb a többihez képest a kiesés szempontjából?
- Sok ok van, és hogy melyik milyen jelentőséggel bír, az csak nézőpont kérdése. Mindenkinek van egy kis felelőssége benne, így nekem is.
- Akkor nézzük, mi az Ön felelőssége az ügyben?
- Rosszul mértem fel a közeget, illetve annak érzelmi, elkötelezettségi szintjét.
- Kit ért közeg alatt? A csapatot, az egész egyesületet, vagy a futsaltársadalmat?
- Miután elhatároztuk a kezdetekkor, hogy nem használjuk a honlapot, vagy az interjúkat üzenőfalként, ezért erre a kérdésre csak kitérő választ tudnék adni, azt meg felesleges. Maradjunk annyiban, hogy ez az én felelősségem.
- Igaz az, hogy az MLSZ felé tartozik az egyesület?
- Igen, igaz.
- Mekkora az összeg és mi az oka a tartozásnak?
- Az összeg nem hatalmas, az oka pedig az, hogy egyik "támogatónk" nem teljesíti szerződésben vállalt kötelezettségeit. Minden esetre szurkolóink - mint az év során már annyiszor - ismét kitettek magukért, és enyhítették a gondjainkat. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen emberek szorítanak ezért a csapatért, és ebből gondolom kiderült, hogy "közeg" alatt nem őket értettem.
- A kötelezettség nagyobb szám, mint a tartozás?
- Igen, bőven rendezhető belőle, sőt...
- Mikorra oldódhat meg az ügy?
- Nem tudom, de ott tartunk, hogy jogi lépéseket tettünk. Remélem időben rendeződik a helyzet.
- Hogyan tovább?
- Ha megkapjuk jogos pénzünket, abból rendezzük az adósságot és elindulunk az NB II-ben. Ha nem kapjuk meg, akkor is... csak akkor nyílván más alapokról, és esetleg más célokkal, de ha lehet, ezekről beszélgessünk néhány hét múlva.
Lapszemle: ujpestfutsal.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Következő mérkőzés
|
|
||
|
|
29. forduló |
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Forma |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Egymás elleni mérleg | ||
| 2 | 1 | 4 |
| 14 | Gólok | 18 |
| Kecskeméten | ||
| 2 | 1 | 0 |
| 8 | Gólok | 6 |
Bejelentkezés
Legfrissebb videó
Tabella
| # | Csapat | M | +/- | P |
| 1 | Debrecen | 28 | 41 | 68 |
| ... | ... | ... | ... | ... |
| 10 | Pécs | 28 | -10 | 34 |
| 11 | Siófok | 28 | -10 | 33 |
| 12 | Újpest | 28 | -10 | 31 |
| 13 | Pápa | 28 | -10 | 30 |
| 14 | Kaposvár | 28 | -10 | 29 |






Hozzászólások
http://www.nemzetisport.hu/ns
http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/ujpest-fc-bartha-csaba-lesz-a-klub-... Ez most vicc ugye???!!!