Dvorschák: "Egy-két hét múlva már végig is tudok játszani egy teljes mérkőzést"

Dvorschák Gábor október 22-én, a Ferencváros elleni idegenbeli derbin szenvedett súlyos vállsérülést, felépülése pedig több mint három hónapig tartott. A fiatal bekk azonban a kihagyás után ismét harcképes, Belekbe is a társakkal együtt készülhet, így minden esélye megvan arra, hogy a tavalyinál jobb éve lehessen. Dvorschák a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott. 

Dvorschák Gábor:
– Hosszú volt az elmúlt néhány hónap, sokkal többnek tűnt, mint valójában volt. A sérülésem után öt hétig fel volt kötve a karom, majd utána folyamatosan gyógytornára jártam, amely most, szerdán ért véget. Sokat kellett erősítenem, és most úgy érzem, hogy már-már százszázalékos az állapotom. Minden gyakorlatot végezhetek a többiekkel, játszhatok is, és már nem is féltem magam. Nagyon örülök, hogy péntektől az első csapattal készülhetek. Telkiben még nem dolgoztam a többiekkel, viszont mostantól számolhat velem is Zoran Szpisljak. Úgy tervezem, hogy egy-két hét múlva már végig is tudok játszani egy teljes mérkőzést.