Gigi Becali: A Steaua szétveri az Újpestet, főleg azért, mivel magyar csapat
Lilafeher, 2009.06.24 - 19:39
Természetesen a Steaua-Újpest Európa Liga párharc kapcsán a "másik oldal" is megszólalt. A bukaresti klub tulajdonosa, edzője és két hátvédje mondta el véleményét - mely olvasható az ujpestfc.hu-n is. A legmagabiztosabb Gigi Becali, a románok tulajdonosa. aki cseppet sem fél az Újpesttől...
Gigi Becali (tulajdonos):
„Cseppet sem félek az Újpesttől, mert sosem hallottam erről a csapatról. A magyar futballt össze sem lehet hasonlítani a románnal, és csak egy második helyezettről van szó, amely kilenc ponttal maradt el a bajnoktól. A Steaua szétveri őket, főleg azért, mivel magyar csapat. Be fogunk jutni az Európa Liga csoportkörébe, és sok pontot fogunk szerezni.”
Cristiano Bergodi (edző):
„Nem egy gyenge bajnokságban szereplő csapat az Újpest, kaphatunk volna ennél is gyengébb ellenfelet, például egy máltai csapatot. Bár szerénytelenül hangzik, de a Steaua esélyesként indul, ezért csak attól tartok, hogy nem vesszük elég komolyan az ellenfelet. Egyelőre keveset tudunk az Újpestről, de az első mérkőzésig minden fontos információt beszerzünk, nem vágunk neki vakon. Már az első mérkőzésen el kellene dönteni a továbbjutást.”
Ionut Rada (hátvéd, most tért vissza kölcsönből a CS Otopeni csapatától):
„Nem szabad, hogy gondot okozzon nekünk az Újpest, csak oda kell figyelnünk. Jóval erősebb ellenfeleket is legyőztünk már az európai kupákban, most is minél tovább szeretnénk eljutni. Egységesnek kell lennünk, és csak a saját dolgainkkal törődnünk.”
Petre Marin (balhátvéd):
„Keveset tudok az ellenfelünkről, de azt hiszem, túl tudunk jutni rajta. Célunk a csoportkör, és ha lehet, akkor a tavasz megérése. Számomra azonban a bajnoki cím visszaszerzése mindennél fontosabb.”
Tags:
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges










Hozzászólások
2009 június 29
36 hét 2 nap
sziasztok bocsásátok meg nekem hogy nem vagyok utés de ez a nyilatkozat fölháboritó.úgy gondolom hogy magyarságomba gázoltak a román cigányok ezért kérek minden jó érzésü szurkolott hova tartozástol függetlenül szurkoljunk együtt az ujpestnek mutasukmeg hogy nem lehet minket lenézni és szivvel lélekkel gyözzük le ezt a csürhét
2009 május 31
1 nap 19 óra
Ha minden fradista ilyen hozzászólást írna...Csak hát ez ritka... :)
Nagyon remélem, hogy minden jól fog sikerülni, és akkor majd nézhet ez a nagyképű barom... Bár nem értem, hogy valaki, hogy lehet ennyire undorító...Mindent bele FIÚK alázzátok meg őket... :):) HAJRÁ LILÁK!!! ....
2009 június 26
36 hét 4 nap
Ne haragudjatok, hogy hozzászólok a fórumhoz, fradista vagyok, nem újpesti. Nem provokálni akarok, a regisztrációmat is megszüntetem, amit csak most hoztam létre, csak szeretném kifejezni, remélem szétveritek ezt az undorító steauát, és ráfagy a mosoly az utolsó balkáni gengszter dzsidzsibekali arcára! Ne hagyjátok magatokat, és erdélyiekkel kiegészülve a magyarokat is képviseljétek!
Viszlát október 3-án!
Gigi Becali értelmi színvonalát hűen tükrözi ez a nyilatkozata. Ismerve őt, körülbelül valami ilyesmit is vártam tőle. A román televízióban már többször is voltak hasonló kirohanásai különböző műsorokban. Ezzel a nyilatkozatával sem hazudtolta meg önmagát. Nyilvánvalóan látszik idegengyűlölete és magyarellenessége. Én nem akarom felvenni a stílusát, így nem is akarom őt minősíteni. Az a véleményem, hogy egy Európai klubelnök így nem viselkedhet mint ahogyan ő viselkedik állandóan. Ám így nem is tartom Európainak őt egyáltalán. A Balkániakra egyébként jellemző ez a viselkedés nagyon, hajlamosak lebecsülni, lenézni a náluknál csak egy kicsit gyengébb ellenfelet is. Erre majd a pályán kell nemes és méltó választ adni nekik.
Engem ez a mostani helyzet, nagyon emlékeztet a Debrecen - Hajduk Split bajnokok ligája selejtezőre.
A horvátok nagyon lenézték a Debrecenieket akkor is, azt mondták, még csak nem is hallottak róluk soha. A Debrecen méltó választ adott a pályán nekik, megsemmisítő vereséget mért a nagyképű és öntelt Spliti sztárokra. Ez a követendő példa most nekünk is, ezt kell tennünk. Le kell győzni az elbizakodott Steauát.
Hajrá Újpest!.......
Csaba -Violao-
2009 május 20
31 hét 5 nap
Pfff, én vártam valami ilyesmi reakciót a románoktól... Már csak azért is ezt mondta, főleg ebben a szövegkörnyezetben, mivel magyarok vagyunk, szépen ki is hangsúlyozta... Már kapásból gyűlöletkeltő, és szerintem ez valahol minden magyarnak szólt, nem csak nekünk, Újpest szurkolóknak... De majd meglátja kikkel áll szemben, és szerintem is van realitása annak, hogy győzhetünk és tovább lépünk rajtuk!!!
Az edzo dolga,hogy jol felkeszitse a csapatot.Hogy ha ez sikerul.es a jatekosok okosan allnak fel a palyan,akkor lehetetlen elvesziteni a merkozest.
Akik így el vannak szállva maguktól mint a románok, és szinte semmibe veszik az ellenfelet, már csak ezért is kijárna nekik a vereség! Szerintem van bőven realitása, hogy nyerünk, sokan fognak szurkolni a csapatnak, a játékosokban kellene tudatosítani, hogy most Magyarországért küzdenek. Folyton csak lenéznek minket, itt a lehetőség visszavágni, csak élni kell vele!!!!
És azt se felejtsük el, hogy a három újpesti sztár a Milan védelmét is lenullázta egyszer. A románok nagyon nagyképűek, de ebbe bele fognak bukni.
ROMÁNOK NINCS HAZÁTOK, MOCSKOS ROMÁNOK! Le fogunk titeket igázni! ÖRÖK ÚJPEST!
nem újpestiként mondom, mert én a fradival szimpatizálok de ez az ő saját szegénységi bizonyítványa,h "sosem hallottam az újpestről".
Igenis egy fociban jártas embernek ismernie kell a fradi, a kispest és az újpest nevét.
Mindenki tudja melyiket miért, azt hiszem nem kell magyarázni.
Még akkor is, ha egy ideje nem egy egetverő a magyar foci.
Magáról állított ki bizonyítványt, nem rólunk, hagy égesse magát és hagy veregesse a mellét, hogy mekkora nagy ember, mert beszólt, a saját primitívségét reklámozza ezzel, nem a miénket, MAGYAROKÉT:
Lehet nem jó a magyar foci, de az előbb említett csapatok sokkal többet letettek az asztalra mióta foci létezik, mint amennyit az Ő csapata valaha is fog.
Enniyt róla többet nem is ér az ember
Hajrá MAGYAROK
Anyádat fogod szétverni te mocskos cigány
Majd meglátjuk hogy is lesz ez a szétverés. "főleg azért, mivel magyar csapat" rohadjon meg az összes román-cigány,majd megmutatjuk mi nektek. És majd személyesen röhögünk a képetekbe,mert on tour cigányokhoz!! Hajrá Lilák!!! Sírig Újpest,Örök Újpest!!