A Futballtörténelem legnagyobb egyéniségei – Kapusok

A futballban mindig is kiemelt szerepe volt a kapusoknak, a hagyományosan az 1-es mezt viselő játékosnak. A csapatoknak mindig ez volt az egyik kulcspozíciója, ami azzal kezdődik a csapatépítésnél, végy egy jó kapust. A futballtörténelem 20 legnagyobb kapusa következik, azok a hálóőrök akik a legnagyobb hatást gyakorolták a világ futballjára.
Mint ahogy a 9-es mez általában a középcsatároké volt, a kapusoké az 1-es mez. Ez azt akarja szimbolizálni, hogy a csapat összeállítása vele kezdődik. Később a másik kapus szám még a 12-es lett, mely az 1-eshez hasonlóan szintén az elsőségre utal, csak éppen ez a cserekapusok mezszámának alakult ki, ugyanis a 11 kezdő után, ő az 1. a kispadon, a 12-ik. Elterjedt kapusszám még a 22-es is, mely a válogatott kereteknek köszönhető, ahol is 22 fős keretet jelöltek ki, és a 3. számú kapus kapta meg, mutatván, hogy az ő szerepeltetésére van a legkevesebb esély. Az utóbbi idők világ- és Európa-bajnokságai a 23-as mezt is "kapusszámmá" tették, mivel ezekre a tornákra már 23 játékost nevezhetnek, s így a 22-eshez hasonló elven a legtöbb 3. számú kapus ezt a mezt kapja. Természetesen akié az 1-es mez, az attól még nem kezdő a csapatában. A válogatottaknál ez inkább igaz, ott ugyanis általában a mérkőzés előtt a kezdőcsapat tagjai kapják az 1-11-ig tartó számokat, kivéve a világeseményeket, ahol fix mezszámok vannak. A klubcsapatok kapusai azonban különféle mezekben védenek, mint például az egykori portugál kapus Vítor Baía, aki 99-esben védett.

*>>>>> A Futballtörténelem legnagyobb kapusai <<<<<*

1
>>>>>> Ricardo Zamora - Spanyol - 1916-1938 <<<<<<
------------------------------------------------------------------------------
Ricardo Zamora a katalónia fővárosban, Barcelonában született 1901. január 21-én. Mindmáig a legnagyobb labdarúgó kapusnak tartják hazájában, máig az egyik legnagyobb kapuslegenda Spanyolországban. Pályája hamar elkezdett felfelé ívelni. 1920-ban az Antwerpen-i olimpián dobogóra állhatott a spanyol válogatottal. Ricardo Zamora volt a csapat legnagyobb alakja és világhírre tett szert. A világ legjobb kapusának tartották akkoriban. Mindig kitűnő helyezkedés, biztonság, hihetetlen reflexek, kötélidegek és kimagasló személyiség: ezek jellemezték Zamorát. Minden kétséget kizáróan ő a valaha volt legjobb spanyol játékosok egyike. Védett előbb az FC Barcelona, majd utána nagy riválisa a Real Madrid csapatában is. A Barcelonával spanyol kupákat nyert, a Real Madriddal spanyol bajnokságokat, ám mindkét helyen imádták a szurkolók, a legnagyobb kedvencük volt. Legendás játékos volt és annyira népszerű, hogy az élet minden területén megállta a helyét. Pályafutása befejeztével a mozi játszotta nála egy időre a főszerepet. 1942-ben ő volt a főszereplője a "Campeones" című híres spanyol filmnek. A legidősebb szurkolók még emlékeznek arra, hogy ő találta ki a "Zamorana"-t, azaz egy olyan díjat, amelyet kizárólag kapusok kapnak meg. A Zamora-díjat mindig annak a kapusnak adják Spanyolországban, aki a bajnokság során a legkevesebb gólt kapja..

2
>>>>>> Lev Jasin - Szovjet - 1949-1971 <<<<<<
-------------------------------------------------------------------
Lev Jasin minden idők legjobbnak tartott kapusa, mindmáig az egyetlen kapus a világon aki Aranylabdát kapott a France Football-tól, 1963-ban.!. Jasin a világtörténelem egyik legnagyobb kapusa, először jégkorong kapus volt, ennek is köszönheti bámulatos reflexeit. Jasin 1990-ben hunyt el, de emléke a mai napig élénken él azokban, akik valaha látták védeni, és azokban is, akiknek csak meséltek róla. Moszkvában a híres Dinamo Moszkva jéghoki és focicsapatában is védett, hogy végül a két sportág közül a labdarúgást választva legyen a világ legjobbja. A Dinamo Moszkva csapatában szerepelt egész pályafutása során, 1949-1971 között, ötször lett szovjet bajnok: 1954, 1955, 1957, 1959, 1963, és háromszor kupagyőztes: 1953, 1967, 1970. Az 1953-as szezonban jégkorongkapusként is bajnok lett a csapattal.! Lev Jasin 1954-től 1970-ig volt a szovjet válogatott kapusa, 78 mérkőzésen védett. A szereplésével a szovjet válogatott 1960-ban Európa-bajnokságot nyert, négy évvel később pedig Európa-bajnoki ezüstérmes lett. A szovjet csapat tagjaként három világbajnokságon is játszott: 1958, 1962, 1966. Azt mondják, hogy körülbelül 150 tizenegyest védett ki a pályafutása során, többet, mint bárki más a labdarúgás történetében.!. Jasin becenevei s sokat mondóak, Európában a „Fekete Párduc”, Dél-Amerikában a „Fekete Pók.. A búcsúmérkőzésére a moszkvai Lenin-stadionban került sor, 100 000 néző előtt, olyan világsztárokkal, mint Pelé, Eusébio és Franz Beckenbauer. A „fekete gyöngyszemek”, Pelé és Eusébio az „évszázad kapusa”-ként jellemezte és nevezte ekkor. A két játékos nagyság szép méltatásai azt hiszem még a Lenin rendnél és az Aranylabdánál is nagyobb elismerések voltak Lev Jasin számára.

3
>>>>>> Grosics Gyula - Magyar - 1943-1962 <<<<<<
--------------------------------------------------------------------------
Grosics Gyula, becenevén a „fekete párduc” a magyar labdarúgás leghíresebb kapusa. Ő volt a magyar Aranycsapat egyik vezéregyénisége, és negyedik hátvédje. Olimpiai bajnok, Világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, a Nemzet Sportolója, 86-szoros magyar válogatott. A sportsajtóban elterjedt beceneve „a fekete párduc” volt, mivel ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel a pályán. Grosics Gyula minden idők legjobbnak tartott magyar kapusa aki szinte mindig, minden mérkőzésen képes volt a legjobbját hozni. Sokszor lábbal is besegített a védekezésbe, így ő volt az Aranycsapat negyedik hátvédje is egyben. Az NB I-ben szerepelt a Dorogi Bányász, a Mateosz, a Budapesti Honvéd, és a Tatabányai Bányász csapataiban is. A Dorogi származású „fekete párduc” csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során végig kiemelkedően védett. Nemcsak világklasszisokat jellemző képességei voltak, hanem „újdonsággal” is szolgált: szinte az egész saját térfelet működési területének tekintette. Nagyszerű érzékkel irányította a védelem munkáját. Együtt élt a játék minden mozzanatával. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett elhárítani a fenyegető veszélyt. Ezért világszerte a magyar válogatott „negyedik hátvédjeként” emlegették. Grosics a magyar válogatott 1948 és 1954 között veretlen csapatának, állandó kezdő kapusa volt. A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal. Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt, végül ezüstérmesek lettek. Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, Grosics több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött. A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától, később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is, 1963-ban vonult vissza.

4
>>>>>> Gilmar - Brazil - 1951-1969 <<<<<<
-------------------------------------------------------------
Gilmar, teljes nevén Gilmar Neves dos Santos a brazilok mindmáig legeredményesebb és legjobbnak tartott kapusa. A braziloknak csak az ő idejében nem volt csak egyáltalán kapusgondja, hiszen olyan megingathatatlan volt a helye a kapuban. Nem volt túlzottan magas kapus a maga 180 centijével, de páratlanul jó helyezkedéseivel és ritmusérzékével pótolta ezt a kis magasságbeli hiányosságát.. Kétszeres világbajnok lett Brazíliával, 1958 és 1962-ben.!. Két brazil klubban védett egész pályafutása során, a Corinthians csapatában 1951-1961 között 486 mérkőzésen, majd pedig a Santos csapatában 1961-1969 között 320 mérkőzésen. Gilmar a két legjobb brazil csapatban szerepelhetett ez idő tájt, hiszen mind a korszak legjobb brazil csapatában a Santos-ban, mind a brazil válogatottban Pelé csapatársa volt. A brazil nemzeti csapatban Gilmar 94-szer szerepelt összesen, egymás után három világbajnokságon is részt vett: 1958, 1962, 1966-ban is az ő nevével kezdődött a brazil válogatott összeállítása. Ő az egyetlen kapus, aki egymás után két világbajnokságot nyert 1958 és 1962-ben a kezdő pozícióban.!. Gilmart a 20. század legjobb brazil kapusának választották.

5
>>>>>> Gordon Banks - Angol - 1955-1978 <<<<<<
------------------------------------------------------------------------
Gordon Banks 1955-ben kezdte profi pályafutását, ekkor kötötte meg első profi szerződését a Chesterfield csapatánál. 1959-ben átigazolt Leicester City-hez, ahol 1961-ben FA-kupa-döntőben védhetett a Tottenham Hotspur ellen. A mérkőzést a Tottenham nyerte 2–0-ra, így a londoni csapat duplázni tudott a szezonban. Két évvel később bemutatkozhatott az angol válogatottban, a Leicesterrel pedig újabb FA-kupa-döntőt játszhatott, ezúttal a Manchester United ellen. A kupát ismét nem sikerült elhódítaniuk, a Manchester 3–1-re győzött. 1964-ben csapatával Ligakupát nyert a Stoke City ellen, ahol Stanley Matthews is játszott. Banks 1963. április 6-án debütált az angol válogatottban Alf Ramsey szövetségi kapitánynál a skót válogatott ellen. Annak ellenére, hogy a válogatott 2–1-re elveszítette a mérkőzést, Bankst megtapsolták, és Ramsey is elégedett volt a teljesítményével. Hamar felváltotta a kapuban Ron Springettet, és a következő 15 mérkőzésen 13-on ő védett, többek közt egy 1–1-es döntetlen alkalmával is Brazília ellen. 1965-re már a válogatott első számú kapusa lett. 1966-ban pályafutásának legnagyobb sikereként világbajnok lett az angol válogatottal, miután a döntőben 4–2-re győzték le a nyugatnémet válogatottat.!. Máig az angol válogatott legjobb kapusának tartják. Legismertebb védését 1970-ben mutatta be a világbajnokságon, mikor Pelé védhetetlen fejesét hárította. Pelé később így nyilatkozott róla: „Az első pillanatban úgy éreztem, nincs ember, aki nálam jobban gyűlölné. Aztán amikor lehiggadtam, már a csodálat lett úrrá rajtam. Legszívesebben megöleltem és megtapsoltam volna. Sem előtte, sem utána nem láttam pazarabb védést futballpályán.”

6
>>>>>> Dino Zoff - Olasz - 1961-1983 <<<<<<
----------------------------------------------------------------
Dino Zoff 1942. február 18-án született az észak itáliai Mariano del Friuli-ban. Már fiatalon felfigyeltek remek labdafogására, így hamar a kapuba állt és nem volt kérdés az, hogy kapus válik belőle. A 183 cm magas Dino Zoff klubszinten védett az Udinese, Mantova, Napoli és a Juventus csapataiban. A legnagyobb klubsikereit a Juventus csapatával érte el, a Juvéval összesen hat bajnoki aranyérmet szerzett játékosként: 1973, 1975, 1977, 1978, 1981, 1982.!.. Dino Zoff az Olasz válogatottban 112 alkalommal szerepelt és 59 alkalommal viselte az olasz válogatottban a csapatkapitányi karszalagot.!.. Zoff 15 év alatt 112 meccsen védett a Squadra Azzurrában, ennél többször csak Paolo Maldini és Fabio Cannavaro szerepelt a csapatban. Az olasz válogatottban első nagy sikerét az 1968-as hazai rendezésű Itália Európa bajnokságon érte el, amelyet az olasz válogatott megnyert. Azonban Zoff legnagyobb sikere az olasz válogatottal pályafutása legvégén következett be, ami az 1982-es spanyolországi mundialon megszerzett világbajnoki cím volt. Olaszország a mennybe ment a máig legendás válogatottjával. Dino Zoff arról nevezetes, hogy ő volt az, aki 1982-es labdarúgó-világbajnokságon Spanyolországban 40 esztendősen lett világbajnok!. 40 esztendősen lett világbajnok és ezzel máig ő a legidősebb játékos aki világbajnoki címet tudott nyerni.!. Ő tartja a góltalansági rekordot is nemzetközi versenyeken, vagyis a legtovább az ő kapuja volt bevehetetlen, összesen 1142 percen keresztül 1972 és 1974 között.!. 2004-ben Pelé a 125 legnagyobb élő labdarúgó egyikének nevezte őt. A nagy német kapusok, Maier és Kahn tipikusan erős személyiségek voltak, akikben mindig tombolt a tűz. Dino Zoff épp az ellentétük volt. Mindig nyugodt és higgadt volt, önbizalmat adva a csapatának. Fantasztikus reflexszel bírt, és nagyon figyelt a helyezkedésre. Iker Casillas a spanyol világbajnok kapus pedig ezt mondta róla: "Dino Zoff olyan valaki, akire szívesen hasonlítanék. Irigy vagyok rá, hogy még 40 évesen is válogatottja kapitánya lehetett a vébén és világbajnok lett."

7
>>>>>> Sepp Maier - Német - 1965-1980 <<<<<<
----------------------------------------------------------------------
Josef "Sepp" Maier a német futball első nagy kapusegyénisége volt. A csupa szív, mindig ezer százalékon égő, 183 cm magas kapust 1965-ben igazolta le a Bayern München csapata. Az 1966-os esztendőben megnyerték a német kupát. A siker a következő évben megismétlődött. 1967-ben KEK-győzelmet ünnepelhetett a csapattal. A döntőben a skót Rangers-szel játszottak Nürnbergben. Maier olyan jól védett, hogy a rendes játékidőben nem is esett gól, a hosszabbításban pedig a bíró Maier támadása miatt érvénytelenítette Roger Hynd gólját. A győztes találatot Franz Roth szerezte a 108. percben. 1966 májusában mutatkozott be a válogatottban, majd benne volt az 1966-os világbajnokság ezüstérmes nyugatnémet keretében, de egy mérkőzésen sem játszott a tornán. 1970-ben bronzérmet szerzett a világbajnokságon, miután az elődöntőben Olaszország ellen hosszabbításban vereséget szenvedtek, de Uruguay ellen győztek. Az NSZK válogatottban összesen 95 mérkőzésen védett, ezekből 43 találkozón nem kapott gólt. Egész pályafutását a Bayern Münchennél töltötte, a csapattal négyszer nyert német bajnokságot, ugyan ennyiszer pedig német kupát, háromszor BEK-et, egyszer KEK-et és Világkupát. Az NSZK-ban háromszor választották meg az Év játékosának. A nyugatnémet válogatott tagjaként 1972-ben Európa-bajnokságot, 1974-ben világbajnokságot nyert. Ezzel ő minden idők legeredményesebb német kapusa.

8
>>>>>> Peter Shilton - Angol - 1966-1997 <<<<<<
----------------------------------------------------------------------
Peter Shilton az angol válogatott leghosszabb ideig regnáló kapusa Leicester-ben született 1949. szeptember 18-án. A labdarúgást 13 éves korában kezdte el, mikor tanuló volt a Leicester-i King Richard III Boys School-ban. Első klubja szülővárosa legjobb csapata Leicester City volt 1963-ban. 1963 és 1966 között a junior csapatban szerepelt, itt figyeltek fel kapustehetségére, jó és gyors mozgására, ruganyosságára, ügyes labdafogására. A 185 cm kapus 1966-ban, 16 éves éves korában mutatkozott be először a Leicester City profi csapatában az Everton elleni mérkőzésen. Innen vette kezdetét majd 30 évig tartó profi pályafutása. A Leicester City-ben 1966-1974 között védett, majd 1974-1977 között a Stoke City, 1977-1982 között a Nottingham Forest, 1982-1987 között a Southampton, 1987-1992 között a Derby Country, 1992-1995 között a Plymouth Argyle, 1995 Bolton Wanderers, 1995-1996 között a Coventry City, és végül 1996-1997 között a Leyton Orient csapatában fejezte be pályafutását.. Shilton, az angol válogatott kapus, a pályára lépések világrekordere. Közel 30 éves profi pályafutása során, 1966 és 1997 között mintegy 1140 hivatalos mérkőzésen védett, ezzel világrekorder.!. Az Angol válogatott kapuját 125 alkalommal őrizte, ez is rekord a posztján és hazájában is természetesen!..

9
>>>>>> Jean-Marie Pfaff - Belga - 1972-1990 <<<<<<
---------------------------------------------------------------------------
Jean-Marie Pfaff, a kifejezetten jóképű, göndör üstökű kapus a kiváló reflexeiről és rettenthetetlen kijöveteleiről volt közismert. Pfaff 1953-ban született a belgiumi Lebbekében, és első profi klubja 1972-ben a Beveren volt, amelyben 1982-ig védett. 1982-ben igazolta le a Bayern München, 400 ezer mai euró értékű nevetséges összegért, és itt egészen 1988-ig védett, majd egy rövid hazai kitérőt követően - Lierse - a török Trabzonsporban vezetett le. A Bayernnel az otthoni egy-egy bajnoki címhez és kupagyőzelemhez még hármat, illetve kettőt gyűjtött, és szerepelt egy Bajnokcsapatok Európa-kupája fináléban is. Pfaff világhíres a belga válogatottnak köszönhetően lett, ahol 64 alkalommal lépett fel, két-két világ és Európa-bajnokságon megfordulva. A „vörös ördögök" az 1980-as kontinenstornán robbantak be a nemzetközi elitbe a Jan Ceulemans, Éric Gerets, Pfaff, Erwin Vandenbergh négyes főkolomposságával. 1987-ben az IFFHS őt választotta meg az olasz Walter Zenga és a szovjet Rinat Daszajev előtt a világ legjobb kapusának, 1978-ban pedig odahaza volt az év játékosa. 2002-ben a világbajnokságok történelmének 10. legjobb kesztyűs emberének választották, Pelé pedig beszavazta nem sokkal később a legjobb 125 élő labdarúgó közé, hazájából Jan Ceulemansszal és Franky Van Der Elsttel egyetemben.. Visszavonulása után fellépett különféle gála- és jótékonysági mérkőzéseken, volt több világmárka reklámarca, az első szabadrúgáslövő-vb egyik zsűritagja, flamand és német kevert nyelven előadott mérkőzés-kommentárjai nagy népszerűségnek örvendenek ma is.

10
>>>>>> Thomas Ravelli - Svéd - 1978-1999 <<<<<<
-------------------------------------------------------------------------
Thomas Ravelli a legtöbbszörös válogatottság számmal rendelkező kapus a világon, szám szerint 143. alkalommal védte a svéd labdarúgó válogatott kapuját, ezzel vezeti a svéd válogatottsági rekordot..!. Ravelli a Svédországi Växjö-ben született 1959. augusztus 13-án. A 188 cm magas legény hamar feltűnt kapustehetségével, és kiskorátol védett különböző csapatokban. Első profi klubja 1978-ban az Östers volt, 1978-1988 között védte a svéd Östers IF kapuját, amely csapat színeiben 220 mérkőzésen szerepelt. Ezután 1989-1997 között a sokszoros svéd bajnok, IFK Göteborg csapatában szerepelt, 430 mérkőzésen. Levezetésképpen 1998-1999 között az Egyesült Államokban védett, az Amerikai Tampa Bay Mutiny csapatában, 23 mérkőzésen. A svéd labdarúgó válogatottban 1981-1997 között 143 mérkőzésen védett, ezzel világrekorder kapusként. A svéd csapattal szerepelt világ és európa bajnokságokon, legnagyobb sikerét az 1994-es USA-beli világbajnokságon érte el, amikor a svéd csapattal bronzérmet szerzett. Ravelli egy mindig megbízható, nagyon jó átlagteljesítményű hálóőr volt, egy nagyon megbízható cerberus, egy nagyon ideális kapustípus volt, ennek köszönhető hosszú és eredményes pályafutása

11
>>>>>> Peter Schmeichel - Dán - 1981-2003 <<<<<<
--------------------------------------------------------------------------
Peter Schmeichel a 197 centi magas dán "óriás" minden idők legjobb Dán és Manchester United kapusa. 1991-ben került a Manchester Unitedhez mindössze 550 ezer angol fontért. Alex Ferguson az évszázad üzletének nevezte 2000-ben. Ő volt a kezdő kapusa az 1992-es Európa bajnok dán csodacsapatnak, ebben az évben meg is nyerte a Világ legjobb kapusa címet. 1992-1993-as bajnoki évben 22 gól nélküli mérkőzéssel abszolválta a bajnokságot, ami nagyban hozzásegítette a Unitedet a bajnoki cím megszerzéséhez. 1994 januárjában mégis veszélybe került Manchesteri pályafutása, amikor a United félidőben 3-0-ra vezetett a Liverpool FC ellen. Azonban a végeredmény mégis 3-3 lett köszönhető Schmeichel potyáinak, amiért Alex Ferguson nyilvánosan kritizálta is. Schmeichel ezáltal az eladás közelébe került, azonban pár nappal később bocsánatot kért az egész csapattól és az edzői stábtól, s így Ferguson eltekintett az eladásától. Az utolsó éve a Manchaster United csapatánál a legendás 1999-es év volt, amikor a csapat triplázni tudott - bajnokság, FA Kupa, Bajnokok ligája.. Az utolsó mérkőzése a 398-dik pont a Bajnokok Ligája döntője volt, ahol csapatkapitányként vezethette ki övéit a gyepre és ahol a csapat a hosszabításban szerzett két góllal megfordította a már vesztésre álló meccset. Annak ellenére, hogy később játszott a helyi rivális Manchester City FC csapatában is, örökre megmaradt a Manchester United legnagyobb egyesének..

12
>>>>>> José Luis Chilavert - Paraguayi - 1982-2002 <<<<<<
-------------------------------------------------------------------------------------
José Luis Chilavert a legnagyobbnak tartott Dél-Amerikai kapus. Chila 1965. július 27-én született a Paraguayi Luque városában. Chilavert 1982-ben, 17 éves korában mutatkozott be a Paraguayi első ligában szülővárosa, a Club Sportivo Luqueño csapatában. Először mezőnyjátékos volt, és csak később került a kapuba. Mivel kézzel és lábbal is ügyesen bánt a labdával mikor csapatának kapus gondjai voltak, ő készségesen állt a háló elé is, és végül ott is ragadt. Ám ennek ellenére kihasználva jó rúgótechnikáját, csapatai szabadrúgásainál és 11-eseinél rendszeresen előre ment azokat elvégezni. 1984-ben a megszerezte a csapattal első Paraguayi bajnoki címét. 1984 és 1988 között az Argentin San Lorenzo csapatában védett. Ezután Európába jött át, első Európai klubja a spanyol Real Zaragoza volt 1988 és 1991 között. A Real Zaragozánál jól ment a védés Chilavertnek, és a spanyol bajnokságban is jól szerepelt a csapat 5. és 6. helyezettek voltak. Ezután 1991-ben Chila visszaszerződött Dél-Amerikába, méghozzá az Argentin Velez Sarsfield csapatához, amelynek a leghosszabb ideig állt a kötelékében pályafutása során, 1991-től egészen 2000-ig. A Velez Sarsfield csapatával Chila nagyon sikeres volt, négyszer volt Argentin bajnok: 1993, 1995, 1996, 1998. Az 1994-es évben pedig Libertadores kupagyőztes lett, a klub legnagyobb sikerét elérve. A 195 centi magas paraguayi labdarúgó sztárkapus, igazi szabadrúgás-specialista volt pályafutása során mindvégig. 1995-ben, 1997-ben és 1998-ban is a világ legjobb kapusa volt. Sokak szerint minden idők egyik legjobb kapusa volt ő, amihez kétség sem férhet.. Amiért a világ egyik legjobb kapusának tartották, az az, hogy egyrészt szabadrúgás-specialista volt, valamint 11-eseket is gyakran vállalt el. Ameddig Rogério Ceni 2006-ban meg nem döntötte, ő volt minden idők legeredményesebb kapusa, 62 szerzett góljával.!.

13
>>>>>> René Higuita - Kolumbiai - 1985-2010 <<<<<<
----------------------------------------------------------------------------
Sokan úgy tartják, a kapusok mind "bolondok" kicsit. René Higuita, a kolumbiaiak világhírű kapusa ebben az élen járt, az egyik legöntörvényűbb és legőrültebb hálóőrként tartották számon a világon. Kapus létére nagyon sok gólt szerzett pályafutása során. Szabadrúgásgóljaival elkápráztatta a közönséget, a kapuban parádés védései mellett éles meccsen is bemutatta a "skorpiórúgást", azaz a kapujára tartó labdát kézállásba ugorva a lábával védte ki.!. René Higuita 1966. augusztus 27-én született Medellín városában. Karrierje során rengeteg csapatban megfordult. Profi pályafutását a kolumbiai Millionarios-ban kezdte 1985-ben. Az Atlético Nacional színeiben szerepelt a legtöbb alkalommal pályafutása során és ezzel a klubbal sikerült elhódítania a Libertadores-kupát 1989-ben. A kolumbiai labdarúgó-válogatottban 1987-ben mutatkozhatott be. Összesen 68 mérkőzésen szerepelt a nemzeti csapatban és ezeken a találkozókon 3 gólt szerzett! Az 1990-es labdarúgó-világbajnokságon a Kamerun elleni nyolcaddöntő hosszabbításában, saját térfelének a közepén addig próbált cselezgetni, amíg a kameruni Roger Milla elvette tőle a labdát, s betalált az üres kapuba. Kamerun 2-1-re nyert, Kolumbia pedig kiesett. A média és a szurkolók rögvest kitalálták az El Loco becenevet René számára, ami annyit jelent: Őrült.. Higuita skorpiórúgását 1995. szeptemberében a Wembley-ben mutatta be. Anglia vendégeként a kolumbiai kapuban így hárította Jamie Redknapp lövését. Később 2002-ben a Channel 4 által megválasztott 100 legszebb sportmozzanat közé is beválogatták.

14
>>>>>> Jorge Campos - Mexikói - 1987-2004 <<<<<<
----------------------------------------------------------------------------
Jorge Campos, a mexikóiak hálóőre védett a ’94-es és '98-as világbajnokságon is. Egyik fő „látványossága” volt ő a világbajnokságoknak a saját tervezésű sokszínű mezeiben, "papagájszereléseiben", de nem csak ezzel tűnt ki, hanem remek védéseivel is. Egy igazán extrém kapus volt. Igazából nem mondhatjuk egyértelműen, hogy csak kapus volt, hiszen a mezőnyben is játszott csatárként. Termete ellenére, csak 170 cm magas volt, ám ennek ellenére remekül védett, hiszen gyorsasága és ütemérzéke a legjobb kapusok közé emelte.. Jorge Campos 1966-ban született a híres Mexikói tengerparti üdülőhelyen, Acapulcó városában. Campos 1988-ban kezdte profi pályafutását. Első csapatában, a mexikói Pumas UNAM-ban például az akkori hálóőr, Adolfo Rios kiszoríthatatlan volt, így a kis Campos támadónak állt, hogy beférjen valahogy a kezdőbe. Csatártehetségét később is kamatoztatta, ezért klubjaiban általában az 1-es mellett a 9-es mezt is ő birtokolta, hátha valamikor az ellenfél kapuja előtt kell bizonyítani. 1990-91-es szezonban megnyerte a Pumas-al a mexikói bajnokságot és gólkirály lett 31 góllal.!. Ezután azonban már csak kapus volt, és védett, nem is akárhogyan. Az 1993-94-s Mexikói bajnokságot megnyerte a Pumas csapatával, úgy hogy csapata legjobbja volt kapusként.. Campos a Mexikói válogatottban 1991-2004 között összesen 130 alkalommal védett.!. Két világbajnokságon is szerepelt, a ’94-es és '98-as seregszemlén is ott volt, melyeken színes mezeiben núgy világított a pályán, mint egy neonreklám.

15
>>>>>> Oliver Kahn - Német - 1987-2008 <<<<<<
---------------------------------------------------------------------
Oli Kahn, a marcona külsejű 188 cm magas német kapus ikonnak egyénileg kiválóra sikeredett a pályafutása, hiszen többször is megválasztották a világ legjobb kapusának, ám csapatban már nem volt ilyen szerencsés, hiszen csak az ezüstig jutott Európa és Világ bajnokságon is. Vannak született kapusok, ő pedig az volt. A vérében volt a labda hárítások minden egyes eleme, emellett remek volt a labdafogása is. Egyénileg csak Aranylabdát nem kapott, a hálóőröket pedig nem szokták elismerni e díjjal. Eddig mindössze a szovjet Lev Jasinnak sikerült kiérdemelnie a France Football trófeáját. Kahn 2001-ben és 2002-ben került a közelébe: mindkét évben a harmadik lett az Aranylabda-szavazáson, Owen és Raúl, illetve Ronaldo és Roberto Carlos mögött, 2002-ben a második helyet szerezte meg a FIFA listáján Ronaldo mögött. Ez a két év volt pályafutása legsikeresebb korszaka, 2001-ben Bundesliga- és Bajnokok Ligája-győzelemre vezette a Bayern Münchent, a Valencia elleni fináléban felülmúlhatatlan teljesítményt nyújtott a büntetőpárbajban. 2002-ben pedig meglepetésre a világbajnoki döntőbe jutott a Német válogatott, ebben nem kis szerepe volt a szenzációsan védő Oli portásnak. Szerencsétlenségére ezt a formáját épp a döntőben vesztette el, a brazil Ronaldo kétszer is könnyedén betalált kapujába. Ha a két legfontosabb díjjal nem is, egyéb szinten elismerték Kahnt: háromszor választották meg a IFFHS Világ legjobb kapusának: 1999, 2001, 2002.!. A 2002-es esztendőben pedig megkapta a vb legjobb játékosának járó Aranylabdát, eddigi egyetlen kapusként.!.

16
>>>>>> Vitor Baia - Portugál - 1988-2007 <<<<<<
----------------------------------------------------------------------
Vítor Baía a portugálok világklasszis kapusa minden idők legjobb és legsikeresebb Luzitán hálóőre. Vitor Baia tagja volt a 2004-ben Bajnokok Ligáját, és 2003-ban UEFA-kupát nyerő Porto-nak, a Barcelonával padig 1997-ben KEK-et nyert. Ő és az olasz Stefano Tacconi az egyetlen kapusok a labdarúgás történetében akik mindhárom fő UEFA-trófeát, a BEK, KEK, UEFA kupát is egyaránt megnyerték!.. Vitor Baia a híres portugál "Aranygeneráció" tagjaként tűnt fel az 1991-es ifi-VB megnyerésével. Ezután ezt a korosztályt, méltán nevezték Portugáliában aranygenerációnak. Az aranygeneráció híressé vált játékosai: "Vitor Baia, Fernando Couto, Jorge Costa, Rui Costa, Figo, Joao Pinto".. Vitor Baia a portugál felnőtt válogatott kapuját 80 alkalommal őrizte, többször szerepelt a válogatottal Világ és Európa bajnokságon.. Vitor Baia karrierje szorosan kapcsolódik az FC Porto csapatához, hiszen Portóban kezdte pályafutását, itt lett profi kapus, és itt érte el legnagyobb sikereit is. Az FC Porto csapatában összesen 15 éven át védett, a Portóval nyert 10 portugál bajnoki címet, 5 portugál kupát, és 8 portugál szuperkupát, továbbá nemzetközi szinten Bajnokok Ligáját és UEFA kupát!.. Egyedülálló dolog ez a portugál labdarúgás történetében, hogy egy játékos ennyire eredményessé váljon. Vitor Baía 2007-ben vonult vissza.

17
>>>>>> Edwin van der Sar - Holland - 1990-2011 <<<<<<
-------------------------------------------------------------------------------
Edwin van der Sart, a 197 centiméter magas zsenit a valaha volt legjobb holland kapusnak tartják. A holland kapus pályafutását hazájában, a Foreholte, majd a VV Noordwijk csapatainál kezdte. Első "nagy" klubja az Ajax Amsterdam volt. A felnőtt csapatban kilenc évet töltött, közben Bajnokok Ligáját és UEFA-kupát is nyert.
1999-ben Olaszországba, a Juventus-hoz igazolt. 66 mérkőzésen védett, majd Gianluigi Buffon vette át a posztját. Van der Sar volt a csapat egyetlen nem olasz kapusa volt. 2001-ben a Fulham révén került a Premiership-be. Az angol klub 7,1 millió fontért vette meg a kapust. Négy éves szerződést írt alá a csapatnál, ezalatt az idő alatt 154-szer védte a Fulham hálóját, ebből 127 alkalommal a bajnokságban. A Manchester United-hez 2005. június 10-én igazolt 2 millió fontért. A 2008-as, moszkvai Bajnokok Ligája Fináléban a tizenegyespárbajban kivédte Nicolas Anelka büntetőjét, ezzel megnyerte a Manchester Unitednek a trófeát. Van der Sart az UEFA a Bajnokok Ligája Döntő emberének választotta. A Holland válogatottban 1994 és 2008 között 130 mérkőzésen szerepelt.!. Utolsó Premier League mérkőzését a Blackpool FC ellen játszotta az Old Traffordon, amelyen a United 4:2-re diadalmaskodott. A szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal. 2011. Május 28-án húzta fel utoljára a Manchester United mezét. Ekkor vívta a döntőt a United az FC Barcelona ellen, ahol 3:1 arányban kikapott. Egy szenzációs pályafutás végét jelentette ez a mérkőzés.

18
>>>>>> Rogerio Ceni - Brazil - 1990-2012 <<<<<<
----------------------------------------------------------------------
A még mindig aktív brazil Rogerio Ceni a legeredményesebb góllövő a kapusok között a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.!. A Sao Paulo 38 éves világbajnok hálóőre, aki 17 alkalommal szerepelt a válogatottban, klubcsapatával kétszer nyert Libertadores Kupát. Góljai döntő többségét szabadrúgásból és tizenegyesből szerezte. Rogério Ceni pályafutása során eddig 101 gólt szerzett, ebből 47-et tizenegyesből, 54-et a mezőnyből. A listán a második, illetve harmadik helyen két már visszavonult játékos, a paraguayi José Luis Félix Chilavert és a kolumbiai René Higuita neve szerepel.. Rogerio Ceni 1977. január 22-én született a Paraná állambeli Pato Brancoban. Ifjúsági korában a Sinopban védett, 1990-ben került a Sao Paulóhoz, és a mai napig hűséges a csapatához. Alig múlt húsz, amikor a Campeonato Paulista egyik bajnoki meccsén, az Uniao Sao Joao ellen szabadrúgásból megszerezte első gólját. 2006 augusztus 20-án a Cruzeironak lőtt újabb szabadrúgásgóljával hagyta le Chilavertet. Századik gólja egy újabb rangadón, a Corinthians ellen született meg 2011-ben.!. Az 1990-es év óta, azaz 22 éve véd a Sao Paulo csapatában, már 2005-ben a klub történetének legtöbb meccsen pályára lépő játékosa volt – akkor egy 681-es számú mezt kapott ajándékba, utalva meccseinek számára – azóta már a 941. bajnokijánál jár a rekorder..

19
>>>>>> Gianluigi Buffon - Olasz - 1995-2012 <<<<<<
--------------------------------------------------------------------------
Gianluigi Buffon 1978. január 28-án született a Toszkánai Carrara városában, a fehér márvány hazájában. 16. születésnapja után felfigyelt rá az AC Parma éles szemű játékos megfigyelője, aki a sonka és a kolostor városába csábította a langaléta legényt. Kivételes tehetségével és 192 centis magasságával remek ruganyosság is párosult, így hamar hazája legjobb kapusává vált. A Parma csapatában 1995-ben kezdte pályafutását, majd 2001-ben a Juventus-ban folytatta azt. A Torinói zebrákkal négyszeres olasz bajnok lett. A Serie. A legjobb kapusa lett 6-szor: 1999, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006. Az IFFHS Világ legjobb kapusa volt 4-szer: 2003, 2004, 2006, 2007. Az olasz válogatottban eddig 111 alkalommal szerepelt. A 2002-es ázsiai világbajnokságon valamennyi meccsen az ő nevével kezdődött a válogatott összeállítása, tehát kiszorította a kapuból az Eb-hős Toldót. A nyolcaddöntőben, a házigazda koreaiak az utolsó percekben fejelt Ahn-góllal ejtették ki a Trapattoni legénységet. A 2006-os világbajnokságon az Itáliai válogatottal a csúcsra ért, a Squadra Azzurra csapatával megnyerték a világbajnokságot.!. 2006-ban Yasin díjat kapott és bekerült a FIFA World Cup All-Star Team csapatába. Ugyanebben az évben a Serie A legjobb kapusa, a IFFHS Világ legjobb kapusa és FiFPro Az év kapusa lett. A 2006-os UEFA Év csapatába is beválasztották. 2007-ben ismét a IFFHS Világ legjobb kapusa és a FiFPro Az év kapusa címeket tudhatta magáénak. Nemrégiben klubjánál új szerződést írt alá és így a Juventus csapat tagja 2012 év végéig.

20
>>>>>> Iker Casillas - Spanyol - 1998-2012 <<<<<<
------------------------------------------------------------------------
Iker Casillas a spanyol Világ és Európa bajnok kapus napjaink egyik legjobb hálóőre, a Real Madrid és a Spanyol válogatott első számú kapusa. Ő a spanyol labdarúgó-válogatott és a Real Madrid csapatkapitánya is egyben. Iker Casillas Madridban született 1981. május 20-án. Az 1990-91-es szezonban került a Real Madrid utánpótláscsapatához. Már 1997. november 17-én, egy Rosenborg elleni BL-meccsen felkerült az első csapat keretébe, bemutatkozására azonban 1998-ban került sor. A következő szezonban már végérvényesen kiszorította a világbajnok német kapust, Bodo Illgnert a kezdőcsapatból. A 2000-es esztendőben, a Valencia elleni Bajnokok Ligája-döntőn ő lett a legfiatalabb kapus, aki győzni tudott a BL sorozatban.!. Kivételes ritmusérzéke és reflexei miatt már több mint egy évtizede a világ legjobb kapusai között van. A Real Madriddal négyszeres spanyol bajnok, négyszeres szuperkupa győztes, kétszeres Bajnokok Ligája győztes, Spanyolországgal Európa és Világ bajnok 2008 és 2010-ben. A 2010-es világbajnok csapat kapusaként ő kapta a legjobb kapusnak járó Aranykesztyű-, más néven Jasin-díjat.. Iker mára már a spanyol válogatott csúcstartója is 127 válogatott fellépéssel.!. Ezzel nemrégen döntötte meg Andoni Zubizarreta 126 válogatottsági rekordját. Az IFFHS Világ legjobb kapusa 4-szer: 2008, 2009, 2010, 2011. Iker Casillas minden címet megnyert már amit csak lehet, csapatban és egyénileg is. Személyében már most pályafutása alatt a világ egyik legjobb és legeredményesebb kapusát tisztelhetjük.